A CSATA SZEZONBELI UTOLSÓ MÉRKŐZÉSE

A női kosárlabda NBI-ben LUDOVIKA-FCSM CSATA – TFSE-MTK mérkőzése következik.
A CSATA SZEZONBELI UTOLSÓ MÉRKŐZÉSE fotó: csatabasketball.hu
SZOMBAT ESTE UTOLJÁRA LÉPÜNK PÁLYÁRA A MOSTANI SZEZONBAN. A TFSE-MTK ELLENI HAZAI MÉRKŐZÉSEN A TÉT A BAJNOKSÁG HETEDIK HELYE.

Hosszú és viszontagságokkal teli szezon végére kerül pont szombat este, a Ludovika Arénában.
Összesen hét mérkőzéssel játszottak többet, mint az előző szezonban, ráadásul ezek kemény, nemzetközi ellenfelekkel vívott ütközetek voltak.
Megmérettették magukat az Európa Kupábanhajszálra voltak az első Magyar Kupa továbbjutástól, most pedig befejezik a bajnoki szereplésüket is. Nem tudták megismételni a tavalyi ötödik helyüket, de most nagyon fontos lenne, hogy legalább a hetediket megcsípjék.

A Csata két, ellentétes meccsen van túl a TFSE-MTK ellen, mindkettő csak a második félidőben dőlt el, de amíg hazai pályán az első percektől érezhető volt, hogy az övéké a jobb csapat, a második felvonásban a második félidőben kicsúszott a lábuk alól a parketta és a hajrában mutatott agresszivitásuk ellenére is egyértelmű vereséget szenvedtek. 
A párharc visszatért oda, ahol elkezdődött, most már viszont nincs több lehetőség javítani: aki győz, az lesz a hetedik. Még egy rossz meccs nem fér bele.

Játékosaikból nagyon nagy energiákat vett ki a hosszú szezon. Szinte mindenki kisebb-nagyobb sérülésekkel, fáradtsággal küzd,
de még egy csata vár rájuk, még egyszer össze kell szedni magukat és legyőzni a TFSE-MTK-t.

Ezúttal is várják a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóit, és a Törzsszurkolói kártyát sem érdemes otthon hagyni.

LUDOVIKA-FCSM CSATA – TFSE-MTK

A párharc állása: 1-1

Ludovika Aréna, szombat 18:30

Kapunyitás: 17:30

További cikkek