Tibor
forrás: cskk.hu

CSALÓDÁST KELTŐ CSURGÓI IDÉNY

Zsinórban 12 éven át voltak a legjobb hat csapat között, ez a sorozat azonban most megszakadt.
CSALÓDÁST KELTŐ CSURGÓI IDÉNY fotó: cskk.hu

Legutóbb az első élvonalbeli csurgói férfi kézilabda szezonban, a 2008/2009-es idényben végeztek a 9. helyen, ám azt hozzá kell tenni, hogy akkor még más lebonyolítási rendszerben érték ezt el.

Az alapszakaszt akkor a 12. helyen fejezték be, amivel még éppen kvalifikálták magukat az alsóházi rájátszásba, hiszen a 13. és 14. helyezett csapatok automatikusan búcsúztak a mezőnytől.

A négycsapatos rájátszást aztán veretlenül meg is nyerték, így a lehető legjobb pozíciót megszerezve a kilencedik helyen zártak a „debütáló” évükben.

Ezt követően, egészen mostanáig, mindig ott voltak az ország legjobb hat csapata között, a koronavírus-járvány miatt félbehagyott szezont leszámítva kivétel nélkül 6.,5.,4. és 3. helyeket szerezték meg, utóbbit még 2013-ban.

Az idei szezon tehát duplán fájó lehet, nem egyszer ráadásul kieső helyen is álltak, a csalódást keltő idény ellenére azonban néhány dologba talán mégis kapaszkodhattak.

Némiképp érdekessége a szezonnak, hogy a gyenge teljesítmény ellenére is a csurgóiak kapták az éllovas Veszprém és a második helyen álló Szeged után a legkevesebb gólt, igaz, a mérleg másik oldalán ott van az is, hogy a teljes mezőnyben ők szerezték a legkevesebbet is.

A szezon második fele jelentősen jobban sikerült, mint az első, de a jó hajrá is csak a 9. helyre volt elég, végül mindössze két ponttal lemaradva a már valamelyest jobban csengő hetedik helytől.

Érdekesség, hogy öt éve mindössze 1 ponttal szereztek többet, mint most, akkor azonban az mégis elegendő volt egy hatodik helyre, amitől idén távolabb, egészen pontosan hat pontra kerültek.

További cikkek