Tibor
forrás: fradi.hu

EB-ELŐDÖNTŐBEN AZ U19-ES VÁLOGATOTT

Éremért játszhat Magyarország miután a negyeddöntőben 9-7-re legyőzték Olaszország válogatottját.
EB-ELŐDÖNTŐBEN AZ U19-ES VÁLOGATOTT fotó: fradi.hu

Jól kezdett a magyar válogatott a negyeddöntőben, Olaszország sokáig nem is tudta veszélyeztetni a kaput. Benczur Márton tanítványai eközben folyamatosan lefordultak, gólra törően játszottak

Az első percekben ennek eredményeként a magyar lányok elléptek 2-0-ra. Az olaszok egy kis mázli és egy távoli lövés segítségével zárkóztak, de Neszmély Boglárka „bezárta a boltot”, és egészen a harmadik negyed közepéig nem kapott gólt.

Támadásnál Dömsödi Dalmát akkor is ketten fogták, ha emberelőnyben voltunk, a megnyílt területet jól használták ki a csapattársak, a félidőre 7-2-es magyar vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik negyed hozott egy komoly megtorpanást, nem ültek a támadások, viszont két büntetőből és egy nagyon messziről eleresztett labdával 3-0-ra nyerték az olaszok ezt a játékrészt.

Az utolsó nyolc perc elején a saját emberelőnyünkből kontráztak meg minket, majd elpuskázott lehetőségeink után szintén lefordulásból egyenlítettek is (7-7). A lélektani előny egyértelműen Olaszországnál volt, az ötgólos hátrány ledolgozása őket dobta fel jobban. De sikerült megtalálni a kapufánál Dömsödit, a következő akcióból pedig ugyanő centerben volt tarthatatlan, két és fél perccel a vége előtt 9-7 volt ide. Neszmély ziccereket és blokkon megpattanó lövéseket sem hagyott átmenni a gólvonalon, a véghajrára a kapusukat is támadásban bevető olaszok nem tudtak betalálni.

Izgalmasabb lett a vége, mint az a meccs derekán elképzelhető lett volna, ezzel együtt az elődöntőben a magyar válogatott!

"Véleményem szerint a félidő után elkezdtünk idegeskedni, és sok hibát követtünk el védekezésben és támadásban, ami a végeredményben is megmutatkozott" - mondta Neszmely Boglárka a LEN TV-nek.

A döntőbe jutásért Hollandia csapatával mérkőzik a magyar együttes, miután a legutóbbi, 2018-as Eb-n bronzérmes oranje, 8-5-re legyőzte a házigazda Izraelt.

U19-es női Európa-bajnokság, negyeddöntő

Olaszország-Magyarország 7-9 (2-3, 0-4, 3-0, 2-2)
Gólok: Dömsödi 2, Szegedi 2, Hajdú 2, Tiba, Aubéli, Sümegi

A magyar válogatott elődöntője
2022.07.10., 18.00: Magyarország- Hollandia

További cikkek