GÖRÖG VEZETŐEDZŐ A FATUM NYíREGYHÁZÁNÁL

Leonidas Gaitanakis lett a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának új vezetőedzője.
GÖRÖG VEZETŐEDZŐ A FATUM NYíREGYHÁZÁNÁL fotó: fatumnyiregyhaza.hu

Leonidas Gaitanakis a Fatum Nyíregyháza új vezetőedzője. A görög szakember nem ismeretlen Magyarországon, a 2019/2020-as, illetve a 2020/2021-es évadban a TFSE csapatánál dolgozott, majd a járvány kitörése után visszatért szülőhazájába, és négy év után ismét a Pannaxiakos AON gárdáját irányította.
Előtte dolgozott asszisztensedzőként Libanonban, illetve vezetőedzőként a ciprusi Apollon Limassolnál.
Másodedzőként a 29-szeres bajnok görög Olympiakosz Pireusz szakmai stábját is erősítette, az előző idény végén a Diósgyőr vezetőedzője volt.

A trénerrel mindenben megállapodott a Fatum Nyíregyháza, és nyáron már az ő irányításával kezdi a felkészülést a csapat. Zajlik a keret kialakítása is, több játékossal tárgyalnak a klub vezetői.

A tréner örömmel fogadta a Fatum megkeresését.

– Meglepődtem amikor megkerestek a Nyíregyházától. Ahogy befejeződött a bajnokság, érdeklődtek, hogy mit szólnék a közös munkához. Tetszett az ötlet, és megtisztelőnek tartom, hogy rám gondoltak. Nagyon szeretem Magyarországot, örömmel dolgozok itt, így gyorsan megállapodtunk. Nagyra értékelem Kőhalmi Richárd és Dr. Mohácsi Máté megkeresését, és hogy lehetőséget adnak – mondta Leonidas Gaitanakis.

Az új vezetőedző tudja, hogy új csapatot kell építenie.

– Az elmúlt években kevésbé változott a keret az együttesnél, most viszont egy új csapatot kell összerakni, új játékosokkal, új kerettel kell dolgozni. A Fatum Nyíregyházának meg kell találnia az új utat, hogy ismét eredményes legyen, és vissza kerüljön az élre. Lépésről-lépésre kell haladnunk, de hiszem, hogy elkötelezett munkával, egy csapaton belüli egészséges versenyhelyzettel és jó közösséggel versenyképesek leszünk. Szeretném, hogy meccsről-meccsre fejlődjünk, legyen a csapat egyre jobb. Fontos lesz az is, hogy az öltözőben megfelelő legyen a légkör. Jelenleg a keret kialakítása zajlik, sok pozitív visszajelzést kapok ezzel kapcsolatban, így optimista vagyok – tette hozzá a Fatum Nyíregyháza új vezetőedzője.

További cikkek