Vivi
forrás: fradi.hu

HÉTGÓLOS GYŐZELEM

A női labdarúgók remek játékkal 7-0-ra győztek a Swansea ellen a görögországi BL-selejtező zárómérkőzésén.
HÉTGÓLOS GYŐZELEM fotó: fradi.hu

Fradi.hu:


Ahogy Fenyvesi Evelin csapatkapitány is fogalmazott a szombat délutáni edzésen készült videós interjúban, nem titkoltan fájdalmas és csalódást keltő volt a Rangers elleni vereségmagyar bajnok női labdarúgóink számára az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában rendezett négycsapatos minitorna első körében. Nem volt azonban mit tenni, hiába tudta a ferencvárosi stáb és a játékosok is, hogy a továbbjutásra már nincs lehetőség, még több napig kinn kellett maradni a görögországi Thesszalonikiben, ezalatt pedig testileg és lelkileg egyaránt minél inkább regenerálódni. Ugyanis bár a minitorna döntőjét a skót bajnok és a házigazda PAOK játszotta egymással (és végül a Rangers 4-0-s győzelemmel biztosította be továbbjutását), a mieinkre várt még egy mérkőzés a másik ág vesztese, a walesi aranyérmes Swansea ellen. Igenis volt tétje ennek az összecsapásnak, egyrészt lányaink önbecsülésének a helyreállítása, ami azért is lényeges, mert jövő szombaton már fontos bajnoki vár a Fradira a Haladás ellen, másrészt pedig az UEFA-együtthatók szempontjából is értékes pontokat lehetett szerezni, aminek egy esetleges jövő évi sorsolásnál lehet jelentősége.

A csütörtökihez képes két helyen változtatott a kezdőcsapaton a Vágó Fanny játékos-edző vezette szakmai stáb: Hanna Barker és Csányi Diána helyére Inna Kiss-Zlidnis és csütörtöki gólszerzőnk, Shameeka Fishley kerültek be a csapatba.

1. félidő

Alaposan bekezdett a Ferencváros a mérkőzésen, a kezdőrúgás pillanatától kezdve igyekeztek a mieink nyomás alá helyezni a PAOK elleni csütörtöki mérkőzésükön látottak alapján a mieinknél kevésbé technikás, bizonytalanságra hajlamos ellenfelüket. Ez már a második percben helyzetet eredményezett, ám a védők szögletre mentettek, amely után a berobbanó Csigi fejelt épphogy a bal kapufa mellé. Fél perccel később Bradic lépett ki egy jó indítással nagy helyzetben, a kapujából kivetődő Skinner kapus nagyot védett. A következő percekben ellenfelünk játékosai kissé megnyugodtak, és rendezték soraikat, kiegyenlített percek után viszont ismét a Fradié volt a következő lehetőség, a 8. percben Vágó cselezett befelé a tizenhatos előterében és lőtt, sajnos jócskán a jobb alsó mellé. Az már tíz perc után tisztán látszott, a Swansea egyetlen fegyvere a hosszan előrevágott labdákból indított kontra lehet, egy ilyen végén Legall lőhetett, Bíró könnyedén fogta. Nem sokkal később hosszú indításra hosszú indítással válaszoltunk, Papp Lucát épphogy megelőzte a kapujából kilépő Skinner. Igyekeztünk már saját térfelükön letámadni a walesieket, ennek pedig meg is lett az eredménye: Fenyvesi szerzett labdát, majd továbbított jól Bradicnak, aki a tizenhatos vonalán befordult, és gyönyörűen tekert a jobb felső irányába, a vetődő Skinner lehet, hogy a meccs védését mutatta be. Pár perccel később minden ferencvárosi ereiben meghűlt a vér, egy újabb szinte vaktában előrevágott labdával Hosford futott el a bal szélen, remek lövése a lécen csattant. Továbbra is nagy fölényben játszottak a mieink, de nem sikerült megtörni a jeget. A 23. percben Papp indította a jobb szélen Fishleyt, aki az alapvonal közeléből laposan tette középre a labdát, ami keresztbe elment mindenki előtt, a túloldalon érkező Pusztai pedig nagy helyzetben fölé durrantott. A 35. percben aztán végre megtört a jég, a felezővonalnál a bal szélen labdát szerző Pusztai remek szólóval cselezett középre, majd ragyogó lapos labdát tett a védők mögé a kilépő Shameeka Fishley elé, aki higgadtan gurított a jobb alsó sarokba, vezettünk! (0-1) Sőt, három perccel később már kettő volt az előnyünk, Németh ívelt be egy jobb oldali szögletet, amit a rövid oldalon érkező Szabó Viktória csúsztatott a kapu jobb oldalába. (0-2)A félidő hajrájában komoly esőzés érte el a stadiont, ez pedig megtréfálhatta a játékosokat. Így járt majdnem Skinner kapus is, aki kiejtette Bradic lapos lövését, másodszorra azonban javított.

2. félidő

A Swansea változatlan felállásban folytatta a játékot, ferencvárosi oldalon viszont három csere is történt a második félidő elején: Demeter Réka Csigi Esztert, Hanna Barker Fenyvesi Evelint, míg Csányi Diána Vágó Fannyt váltotta. Átvariált csapatunk is nagy, sőt, egyre növekvő nyomás alatt tartotta láthatóan fáradó ellenfelünket, ennek pedig hamar meg is lett az eredménye. Az 51. percben Fishley ment el egy remek indítással a jobb oldalon, lapos beadását a középen üresen érkező Biljana Bradic pedig elegánsan lőtte a kapuba. (0-3) Négy perccel később egy lendületes támadás végén Szabó bal oldali lapos beadásából már Fishley is betalálhatott volna, ő azonban közelről a lécet lőtte telibe, a kipattanó viszont visszakerült Szabó Viktóriához, aki talán beívelésnek szánta labdáját, az azonban a kapu bal oldalában kötött ki. (0-4) Folytatódtak a cserék, Czellér érkezett a duplázó Szabó helyére, míg a túloldalon két friss játékos is érkezett. Felszabadultan játszottak a mieink, helyenként már fineszes megoldásokra is futotta, a 60. percben egy balról érkező labdát Bradic a kapu előterében sarokkal tett tovább, Fishley elől azonban az utolsó pillanatban tisztáztak. A 66. percben egy nagy kavarodás végén Horgan előtt nyílt lehetőség a szépítésre, közeli lövését azonban szépen fogta Bíró. A mieink sem tettek le arról, hogy további gólokat lőjenek, sőt, a 70. percben Papp Luca lépett ki a jobb oldalon egy kiváló indítással, és higgadtan a kapuba gurított. (0-5) Nem sokkal a gól után jött az utolsó cserénk, Németh Diána helyén Nagy Viktória kapott lehetőséget a hajrára. A 76. percben újabb esélyünk adódott, Czellér azonban jobbról az oldalhálót találta el. A 79. perc elején kettős cserével próbált meg frissíteni a hajrára a Swansea, és küzdeni tovább a becsületgólért, amit azonban a mieink nem hagytak nekik megszerezni. Sőt, mi lőttünk újabb gólt: a 83. percben a Bradicot rúgták fel sárga lapot érően, ám a lap elmaradt, ezt pedig megbüntettük: Pusztai ívelte fel a szabadrúgást a jobb oldalon Fishleynek, aki ismét tökéletesen centerezett laposan az érkező társ elé, aki ezúttal Hanna Barker volt, így ő is megszerezte első ferencvárosi BL-gólját. (0-6) A 87. percben már-már kissé komikus körülmények között szereztük meg hetedik gólunkat: Papp Luca ívelt be balról egy szögletet, az öt és feles sarkánál álló Ellie Lake pedig óriási lyukat rúgott, és az ő lábáról perdült a háta mögé, saját kapujába a labda. (0-7) Még ezután is lett volna lehetőségünk újabb gólra, Bradic emelt ismét elegánsan és remekül a felső sarok felé távolról, Skinner hatalmasat védett - igaz, les is volt már. Az utolsó percekben még Bírónak is ki kellett szednie vetődve egy a léc alá tartó beívelt szabadrúgást - megtette, a háromperces ráadás alatt pedig már nem változott az eredmény.

A Ferencváros összeszedett, remek játékkal szép, 7-0-s győzelemmel búcsúzott tehát a Bajnokok Ligája selejtezőjétől, és értékes pontokat szerzett az UEFA-klubrangsorban, amely még nagyon jól jöhet egy esetleges következő szezonbeli sorsolásnál.

Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, 2. mérkőzés
Katerini Városi Stadion, Görögország
Swansea – FTC-Telekom 0-7 (0-2)
Swansea: Skinner – Lake, Powe (Jenkins, 68.), Jenkins (Rees, 79.), Finch – Legall (Freeman, 59.), Adams, Williams – Beynon (Horgan, 59.) – John-Davis (Tiley, 79.), Hosford. Vezetőedző: Ceri Phillips.
FTC-Telekom: Bíró – Kiss-Zlidnis, Csigi (Demeter, 46.), Németh (Nagy V., 71.) – Papp, Fenyvesi (Barker, 46.), Pusztai, Vágó (Csányi, 46.) – Fishley, Bradic, Szabó V. (Czellér, 58.). Játékos-edző: Vágó Fanny.
Gólok: Fishley (35.), Szabó V. (38.), Bradic (51.), Szabó V. (55.), Papp (70.), Barker (83.), Lake (87. - öngól)
Sárga lap: John-Davis (57.)

További cikkek