Vivi
forrás: hunvolley.hu

NYERT A MAFC

Péntekre maradt a bronzosztás a férfiaknál.
NYERT A MAFC fotó: hunvolley.hu

A férfi Extraliga bronzcsatájának negyedik mérkőzését játszotta le kedden a Folyondár utcában a MAFC BME és a GreenPlan-VRCK, amelynek már csak egy siker hiányzott a harmadik hely megszerzéséhez.
Ez azonban hazai pályán sem sikerült nekik, s bár most is az ötödik szettre maradt a döntés, ezúttal is a fővárosiak nyertek, akik ezzel összesítésben kiegyenlítettek.
A döntés az ötödik, pénteki kazincbarcikai találkozóra maradt. Az ötödik helyért a Kecskemét három szettben győzte le a DEAC-ot, a hetedikért pedig a Kistext 0:3-ről fordított a Dunaújváros ellen. Mindkét párharcban a győztes vezet 2–1-re.

Izgalmasan indult az összecsapás, két jó vendég pontot három hazai követett, aztán Lukasz Ciupa villanásaira Nagy Péter, a MAFC vezetőedzője kért időt. Produkáltak remek mentéseket Dudás Tamásék, Godoi pontjaival tartotta a két-három pontos távolságot a hazai csapat, Lescay ászát követően azonban már csak egy volt a különbség. 17-nél már a fővárosiak vezettek, két hibájukat követően azonban ismét a félperces pihenő következett. Hiába, mert már nem engedték ki a vezetést a kezükből a vendégek, és végül Blázsovics le is zárta az első játékrészt (21:25).

A folytatásban három ponttal is elmentek a vendégek, de aztán gyorsan sikerült fordítania a MAFC-nak, amely tízhez érve kettővel ment. 15:13 után pedig mindössze egyetlen pontot tudtak szerezni a vendégek (25:14).

Felváltva estek a pontok a harmadik felvonás elején, szép megoldások és gyermeteg hibák mindkét oldalon egyaránt voltak. Ritmust váltott a MAFC, Bibók Balázsék nem találták a pályát, Árva Milán személyében Toronyai Miklós pedig már a harmadik átlóját vetette be. Későn kezdett hajrázni a GreenPlan-VRCK, Godoi ütését követően pedig átvette a vezetést a MAFC (25:23).

A negyedik játékrészben is fej fej mellett haladtak a csapatok, de 9:12-nél Nagy Péter kért időt. Be is jött a húzása, két egyéni hiba is kellett az egalizáláshoz és a vendég időkéréshez. Nem tudott egyik fél sem előnyt kiharcolni magának, a 20-az először a MAFC érte el, innen viszont kettő pontot szerzett a Kazincbarcika. Feszült csata alakult ki a hajrában, de 23:23 után a vendégek jutottak szettlabdához és Juhásznak sikerült végül Eke Pétert hatástalanítania az egyenlítésért (23:25).

A mindent eldöntő ötödik játszmát ugyan a Vegyész kezdte jobban, de két MAFC-pontot is vitattak, ami aztán a játékuk rovására is ment. 7:7 után MAFC-vezetésnél fordultak a csapatok, de azt senki nem gondolta volna, hogy ezt követően mindössze egyetlen pontot érnek majd el a vendégek, ez pedig az egyenlítést jelentette a fővárosiaknak a párharcban (15:8).

Folytatás pénteken 19 órától Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban.

Férfi Extraliga-bronzmeccs, 3. mérkőzés:
MAFC-BME – GreenPlan-VRCK 3:2 (–21, 14, 23, –23, 8)
Budapest, Folyondár utca, 116 néző. V: Mezőffy, Halász T.
MAFC:
Eke 10, Gálvez 2, Godoi 20, Lescay 17, Szabó Barna 13, Krupánszki 17. Csere: Pápai (liberó), Szabó Bence, Szabó Balázs, Benkő. Vezetőedző: Nagy Péter.
VRCK:
Ciupa 12, Juhász 5, Szabó D. 5, Blázsovics 23, Moraes 6, Csizmadia 3. Csere: Dudás (liberó), Bibók 3, Péter B., Árva 13. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Edzői értékelés
Nagy Péter:
– Én úgy éreztem, hogy a 4. szettben talán le tudtuk volna zárni a mérkőzést, de több hibát vétettünk így visszajött a Barcika. De nagyon örülök, mert megint egy nagyon nehéz 3:2-es mérkőzést sikerült megnyernünk. Pénteken minden erőnket beleadva megpróbáljuk megnyerni a bronzérmet.
Toronyai Miklós: – Örülök annak, hogy harcosak maradtunk végig, viszont sokszor nem a legjobb megoldást választottuk, és ezek miatt hoztuk magunkat többször is nehéz szituációba. Gratulálok a hazai együttesnek.
A párharc állása: 2–2.

Férfi Extraliga 5. helyért, 3. mérkőzés:
Kecskeméti RC – Debreceni EAC 3:0 (21, 20, 23)
Kecskemét, 127 néző. V: Adler, Sík.
KECSKEMÉT: Baserio 10, Sidiropoulos 1, Gebhardt N. 5, Szabó A. 8, Argilagos 15, Fundora 17. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Kiss B., Tomanóczy 1. Vezetőedző: Nagy József.
DEAC: Veres 3, Remete 5, Tóth A. 2, Coelho 22, Kiss I. 4, Fazekas 12. Csere: Bagics, F. Nagy (liberók), Tar 1, Nagy A. Vezetőedző: Fodor Antal.
Edzői értékelés
Nagy József:
– Sikerült végig koncentráltan játszanunk a mérkőzésen, jó blokkjainkkal és center játékunkkal előnyt szereztünk. Töretlenül készülünk a következő mérkőzésre. Ezúton is szeretnénk mielőbbi jobbulást kívánni Tóth Andrisnak, reméljük hamarosan újra pályára léphet.
Fodor Antal: – Ezen a meccsen nem volt a játékunk elég folyamatos, sokat hibáztunk, eleinte nyitásban majd támadásban is. Ráadásul a játék végén lesérült a feladónk Tóth András. Ennek ellenére Debrecenben szeretnének újra visszavágni.
A párharc állása: 2–1 a Kecskemét javára.

Férfi Extraliga 7. helyért, 3. mérkőzés:
Kistext-Party.CO – Dunaújvárosi KSE 3:2 (–23, –22, 14, 11, 11)
Budapest, Riz Levente Sportközpont, zárt kapuk mögött. V: Kiss Z., Selega.
KISTEXT: Makarov 10, Török R. 3, Reffatti 31, Szabó M. 5, De Bairros 21, Gönczi 2. Csere: Lassu (liberó), Kalmár 2. Vezetőedző: Bunda Olivér.
DKSE: Laczi 9, Farkas 4, Hatvany 1, Kecskeméti 10, Kisházi 3, Pavljuk 29. Csere: Sümegi (liberó), Winter, Juhász, Gőczi, Gutiérrez, Tajti. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Edzői értékelés
Bunda Olivér:
– Az első két szettben az akarat görcsössé tett minket. Sikerült lehiggadni, és utána már nem volt megállás. Gratulálok a csapatnak, hogy nem adta fel, és küzdött a végletekig.
Tomanóczy Tibor: – Örülök annak, hogy az első két szettet jól játszva meg tudtuk nyerni. A végére azonban elfáradtunk, ez az egyik oka a vereségünknek. A másik ok ismét az érettségire vezethető vissza, hiszen játékosaink közül többen a napokban érettségiznek, akiknek így egyszerre két helyen kell, kellene kihozniuk magukból a maximumot. Azt persze tudjuk, hogy ez az Extraliga, de azt is tudja mindenki, hogy együttesünk mindenkori célja az, hogy a felnőttek mezőnyébe minél több saját nevelésű fiatalt építsen be, amely a magyar röplabdázás hosszú távú céljait szolgálja. Ez a cél azonban kifacsart játékosokkal nem teljesülhet. Az pedig számomra érthetetlen, hogy miért változtattak kétszer is a helyosztók időpontján. Bízom abban, hogy a pénteki mérkőzésen hasonlóan jól tudunk majd játszani, és a maihoz hasonló nagy küzdelemre kényszeríteni a Kistextet.
A párharc állása: 2–1 a Kistext javára.

 

HETI PROGRAM:
Május 4., szerda
18:00 Swietelsky-Békéscsaba – Vasas Óbuda (női Extraliga-döntő, 3. mérkőzés); Tv: m4sport.hu
18:00 Szent Benedek RA – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Extraliga-bronzmeccs, 3. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Fatum-Nyíregyháza – Újpesti TE (női Extraliga 5. helyért, 3. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
20:15 MTK Budapest – Diósgyőri VTK (női Extraliga 7. helyért, 3. mérkőzés)

Május 6., péntek
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Szent Benedek RA (női Extraliga-bronzmeccs, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv – ha szükséges
19:00 GreenPlan-VRCK – MAFC-BME (férfi Extraliga-bronzmeccs, 5. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Debreceni EAC – Kecskeméti RC (férfi Extraliga, 5. helyért, 4. mérkőzés)
19:00 Dunaújvárosi KSE – Kistext-Party.CO (férfi Extraliga 7. helyért, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv

Május 7., szombat
15:00 MEAFC-Miskolc (férfi NB I, alsóház)
18:00 Újpesti TE – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga 5. helyért, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv – ha szükséges
18:00 Diósgyőri VTK – MTK Budapest (női Extraliga 7. helyért, 4. mérkőzés) – ha szükséges
18:00 Rákosmente Party-CO – GLP Nyíregyháza (férfi NB I, alsóház)
19:00 TFSE – Gödöllői RC (női NB, I felsőház)

Május 8., vasárnap
16:00 CoreComm-VESC – DSZC-Eötvös DSE (női NB I, alsóház)
17:00 Jászberény VT – Kispest SE (női NB I, alsóház)
17:30 Vasas Óbuda – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga-döntő, 4. mérkőzés); Tv: M4 Sport+
18:00 MÁV Előre-Foxconn – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I, felsőház)
19:30 Budaörsi DSE – MÁV Előre-Bericap (női NB I, felsőház)

További cikkek