SZABICS IMRÉT MICHAEL BORIS VÁLTJA A FEHÉRVÁRI KISPADON

Szabics Imre menesztését követően Michael Borist nevezték ki a fehérváriak új vezető edzőjének.
SZABICS IMRÉT MICHAEL BORIS VÁLTJA A FEHÉRVÁRI KISPADON

 Michael Boris lesz a MOL Fehérvár FC első csapatának a vezetőedzője!

A 48 éves tréner 1975. június 3-án, a németországi Bottrop-Kirchhellenben született. Játékosként alacsonyabb osztályú német csapatokban futballozott. Edzői karrierjét 29 évesen kezdte, 2004 és 2007 között három szezonon keresztül volt a Kickers Emden másodedzője, majd a negyedosztályú VfB Hombergnél vállalt vezetőedző munkát. Ezt követően a Germania Dattenfeld, a Schalke U23, a Sportfeunde Siegen, a Sportfreunde Lotte és a KFC Uerdingen 05 csapatait irányította, majd 2016 nyarán érkezett Magyarországra, ahol az U19-es válogatott szövetségi edzője lett, később az U21-es válogatott irányítását vette át. Két és fél év után távozott az MLSZ-től és az egyik legsikeresebb japán klub, a Tokyo Verdy másoedzőjeként dolgozott, majd 2019 nyarán az MTK Budapest vezetőedzőjeként tért vissza Magyarországra. Első szezonjában bajnokként jutott fel az NB I-be a fővárosi-kék fehérekkel, a 2020/2021-es szezonban pedig az élvonalban a hetedik helyen végzett együttese. 2021 őszén a dán élvonalbeli SönderjyskE vezetőedzőjeként dolgozott..

“Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klub vezetőedzője lehetek. Sokat egyeztettünk a klubvezetéssel a megegyzés előtt, de nem volt nehéz döntés, hiszen a Vidiről mint egy, az elmúlt években hazai és nemzetközi színtéren is sikeres klubról beszélünk. Az elmúlt időszakban is követtem a magyar bajnokságot, az Újpestnek is láttam az előző mérkőzéseit, most a legfontosabb az, hogy a vasárnapi mérkőzésig megteremtsük az egységet és megtaláljuk a kulcsot az Újpest legyőzéséhez. A csapatban remek kvalitásokkal rendelkező játékosok vannak, ezt kell a pályán megmutatnunk, de biztos vagyok benne, hogy ez a keret képes sikereket elérni - mondta a csapat szerdai edzése előtt fa ehérváriak hivatalos oldalán az új vezetőedző, Michael Boris.

Michael Boris szerződése a 2021/2022-es szezon végéig szól, a fehérvár klub opciós joggal rendelkezik annak meghosszabbítására.

További cikkek