Tibor
forrás: auto-sport.hu

VISSZATÉR A BMW-S FENEGYEREK

A Dunakanyar Rally-n visszatér a belesete után a Szilágyi Patrik – Érsek Krisztián duó.
VISSZATÉR A BMW-S FENEGYEREK fotó: auto-sport.hu

Pontosan egy évvel ezelőtt történt balesete után visszatér a rally körforgásába a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa a Szilágyi Patrik – Érsek Krisztián duó.

Patrik tavaly ugyan szerencsét próbált navigátorként is a Rally1-ben, de közben építgette autóját, ami mostanra készült el.

„Sok mindent tudunk már az autóról, de úgy is menetközében jöhetnek elő a dolgok. Futó percre leszünk kész vele, ezért nekünk a teszt a verseny lesz. Sokkal erősebb lett, mint az elődje és alapvetően ez egy jó kocsi, bizakodóak vagyunk ebben a tekintetben” – kezdte a beszélgetést Szilágyi Patrik. „Nyolcan vagyunk a Dunakanyar Rally ORC 2WD+ mezőnyében, ami jónak mondható. Volt korábban erősebb mezőny, de ez sem leírandó, hiszen a srácok az elmúlt egy évben sokat mentek, míg én egyáltalán nem. Szőllősi Roland jól megy, de vele korábban nem igazán csatáztunk, így nem tudom felmérni mire is lehetünk képesek.”

Patrik korábban nem versenyzett Vác környékén, ezért a pályaismerete maximum az internetről származhat.

„Napok óta bújom a videó megosztókat, ahol korábbi Vác Rally belsőket nézek. Nem fogunk neki ugrani a versenynek, az autó tesztelése és beállítása a fő célunk. Természetesen szeretnénk célba érni és a jó eredmények elől sem zárkózunk el, de fel kell nőnünk az autóhoz és vissza kell hoznunk a feelinget, hiszen már egy éve nem versenyeztünk” – tette hozzá Szilágyi Patrik.

További cikkek