Tibor
forrás: fradi.hu

VISSZAVONUL A RUTINOS TÁMADÓ

Három bajnoki cím, egy Magyar Kupa- és Szuperkupa-győzelem után Hajós Roland befejezi játékos-pályafutását.
VISSZAVONUL A RUTINOS TÁMADÓ fotó: fradi.hu

Folytatódik magyar bajnok FTC-Telekom férfi jégkorongcsapat 2022/23-as szezonra szóló játékoskeretének kialakítása. Ezúttal búcsúznak egy játékosuktól, ugyanis Hajós Roland három, klubnál eltöltött szezon után szögre akasztja a korcsolyát, visszavonul játékos-pályafutásától.

Hajós Roland 1990. június 1-jén született Székesfehérváron. Szülővárosában sajátította el a sportág alapjait, ám első profi csapata a Nagyszombat U18-as együttese volt. A 2008/09-es szezont viszont már Székesfehérváron töltötte, ahol mindössze 18 évesen magyar bajnoki címet ünnepelhetett, míg az U20-as válogatottal Divízió I-es világbajnokságon is szerepelt.

Egy rövid miskolci kölcsönkitérővel egészen 2013-ig a Volánban jégkorongozott, összesen három bajnoki címet ünnepelt a csapattal, emellett bemutatkozott az osztrák bázisú EBEL-ben és a magyar válogatottban is. 2013-ban Miskolcra igazolt, részese volt a Jegesmedvék történetének első trófeagyőzelmeinek, három MOL/Erste Ligát (és ezzel együtt magyar bajnokságot), és két Magyar Kupát nyert a csapattal, melyeken rendre csapatkapitányként vezette a miskolciakat. A 2018/19-es idényben 41 alkalommal lépett jégre a szlovák Extraligában.

Roli 2019 nyarán igazolt a Ferencvároshoz, amellyel három szezon alatt három magyar bajnoki címet, egy megosztott Erste Liga-győzelmet, valamint egy szenzációs Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett. Ritteni hős, aki a Kontinentális Kupa harmadik körében, Dániában is remekül játszott. A pályán mutatott megtörhetetlen küzdőszelleme mellett az eredményesség sem maradt el: első idényében az alapszakaszban 34 meccsen 23, a 2020/21-es szezonban 36 meccsen 24 pontot szerzett, ezekhez a rájátszásban még egy, illetve három pontot tett hozzá.

A legutóbbi, 2021/22-es szezonban pedig 26 meccsen 12 pontot jegyzett, míg a rájátszásban még egy pontot szerzett. A Ferencvárossal három idény alatt összesen három magyar bajnoki címet, egy Magyar Kupát és egy Szuperkupát nyert.

Hajós Rolandnak köszönik a közös munkát, az eredményeket és élményeket, civil pályafutásához nagyon sok sikert kívánnak.

További cikkek