Tibor
forrás: auto-sport.hu

ZÁKÁNYIÉK NÉGYBŐL HAROMSZOR IS GYŐZTEK

A Horváth Rallye Ase csapata, Zákányi Jánosék harmadszor is diadalmaskodtak a Rally3-as versenyen.
ZÁKÁNYIÉK NÉGYBŐL HAROMSZOR IS GYŐZTEK fotó: auto-sport.hu

Újabb sikeres Rally3-as versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. Zákányi Jánosék idén harmadszor húzták be a győzelmet és Buris Isvánék is újra ott voltak a dobogón Kazincbarcikán.

A nevezési listán szereplő harmadik párosuk, a Baracsi Zsolt – Sóvágó Ádám duó sajnos nem indult, hiszen az újonnan elkészült két literes motoruk nagyon későn került az autóba, így lemaradtak a versenyről.

A Buris István – Bottyán János páros újra hozta az elvárhatót, az erősebb Gti Suzukik mögött a harmadik helyet szerezte meg, amivel továbbra is ott vannak a kategória második helyén.

A Zákányi János – Vidécz Zsolt duó az egyes rajtszámhoz méltóan, ott folytatták, ahol az előző versenyen abbahagyták. Természetesen vezetik a bajnokságot és most már csak az a céljuk, hogy megnyerjék a bajokságot.

„Janiék igaz megnyerték a prológot, de megbüntették őket, mert nem jól értelmezték a kiírást. Olyan gumival mentek fel a pályára, amivel nem szabadott volna, ezáltal egy perccel hátrébb sorolták őket, de a prológ nem számított bele a versenybe” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter. „Egy olyan embert bojkottálta Janikáék eredményét, akiről a végén kiderült, hogy csaló és az a durva, hogy az otthoni versenyén egy 2.5 literes BMW-vel sem tudta megverni az 1.6-os Ladát. Szégyellheti magát az ember. A vasárnapi napon Janikáék nagyon szépen mentek hatból négy gyorsaságit megnyertek, amivel egyre szebb úton haladnak a bajnoki cím felé. Két éve ez sikerült a csapatunknak és nagyon bízunk benne idén is összejön majd.”

A csapat legközelebb az Oroszlány Rally-n indul.

További cikkek