A MAGYAR LÁNYOK MINDENT VITTEK A JUNIOR EB-N
Erdős Rita aranyérmet szerzett a Junior Európa-bajnokságon. Az Erdős Rita, Bauer Blanka, Eszes Noémi alkotta női csapat nyakába szintén a legfényesebben csillogó érmet akasztották.
Rita óriási kombinált számot nyújtva szakíthatta át a célszalagot, hiszen elképesztően erős 10:56,18-as idővel nyerte meg a befejező tusát. Bauer Blanka ifi kora ellenére a hatodik legjobb időt kombizta, és így a 9. helyen ért célba. Eszes Noémi tökéletes 300 pontos lovaglást mutatott be a mai napon és végül a 12. helyen fejezte be a versenyt.
Megkérdeztük a lányokat arról, hogyan élték meg a mai napot.
Rita nagyon hálás a szakmai stábjának, hogy mindig támogatják és segítik a munkáját.
„Nagyon nehéz verseny van a hátam mögött. A tegnapi nap és a mai nap eleje sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Azonban a kombinált számra sikerült összeszednem magamat fejben, koncentrálni tudtam a lövészeteimre és magamat is meglepve, sikerült megnyernem a versenyt, ami még most is felfoghatatlan számomra.
Szeretném megköszönni ezt a sikert az edzőimnek, akik mindig támogatnak, segítenek és bíztatnak amikor szükségem van rá, nélkülük nem sikerült volna ilyen jól ez az Európa-bajnokság!
A mai nap még kicsit kiélvezem ezt a „mámort”, de tudom, hogy a siker törékeny és mulandó, ezért nem elégszem meg ezzel az eredménnyel, tovább folytatjuk a munkát a csapatommal!”
Blanka nehezebb lovat kapott, de megoldotta a feladatot és sikerült végigmennie a pályán, aminek nagyon örült.
„A mai napot kicsit felemásnak éreztem, mivel kombiban sem a lövészetem, sem a futásom nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Viszont lovagláson egy kicsit nehezebb lovat kaptam, de sikerült végigmennünk a pályán, és a bónusz vívásban is sikerült két tust szereznem, aminek szintén örültem.”
Noncsi nem igazán elégedett a mai napjával, de nagyon örült a hibátlan lovaglásának és természetesen a csapataranynak.
„A rangsoroló vívás volt talán életem legnehezebb vívása. Az elején nagyon izgultam és nehezen állt össze a dolog, de az utolsó 8-10 asszóban már szépen tudtam adni a tusokat. Tegnap a selejtezőből viszonylag magabiztosan sikerült továbbjutnom. A mai döntőben a lovaglás sikerült a legjobban, jó lovat kaptam szerencsére és sikerült 300 pontot elérnem. A fizikai számok ma nagyon nehezen mentek, már az uszodában éreztem, hogy nagyon enerváltan mozgok, de ez főleg a futópályán jött ki. A lövészet magamhoz képest nem sikerült rosszul, de a tegnapi jó kombit nem tudtam megközelíteni ezzel a futással. Nem vagyok túl elégedett a mai nappal, még sokat kell gyakorolni a sorozatterhelést, de örülök, hogy a csapattal nyerni tudtunk.”