Tibor
forrás: auto-sport.hu

KÁRAI TAMÁS NYERT NYIRÁDON

Nyirádon rendezték az Országos Rally bajnokság 5. fordulóját, ahol 11 kategóriában 95 nevező állt rajthoz.
KÁRAI TAMÁS NYERT NYIRÁDON fotó: auto-sport.hu

A Magyar Rallycross Országos Bajnokság ötödik fordulóját Nyirádon rendezték, az EB után most az OB mezőnye csapott össze a vörös katlanban.

A 11 kategóriában összesen 95 nevező jelzi, hogy ugyan a költségesebb kategóriában csökkent a létszám, a kisebb költségű, főleg a márkakupákban, továbbra is sok az induló.

A Supercars kategóriának négy indulója volt, Kárai Tamás győzelméhez nem férhetett kétség. Minden előfutamot megnyert és a döntőben is győzött, ahol Benyó Máté a célig üldözte.

A Super1600-ban hatan indultak, Laczkó Lehel nyerte a döntőt és ezzel együtt a hétvégét is.

Az SuperTouringCars +2000-ben Béke Attila nyert, egész hétvégén dominálta a kategóriát.

SuperTouringCars -2000-as kategóriában ifj. Ficza Ferenc egész végig jól ment, de a döntőben elhagyta a szerencséje. Janzer György nyert a döntőben és a legtöbb pontot gyűjtötte be.

ifj. Pallag-Bozsák Csaba a második-harmadik helyen autózott az SuperTouringCars -1600-ban, de a döntőben elsőként ért célba, és nyert.

A Magyar Kupa -1400 győztese Szabó Csanád lett, a -1600-ban pedig Gidai Máté állhatott a dobogó tetejére.

A Swift Hybrid RX Cup-ban Mózer Márk nyert, az MX5 Kupában pedig Lóránt Benjamin.

A Hankook Racer Cup-nak 15 indulója volt, Csuti Kristóf újra dominált és nyert, igaz a döntőben megszorongatta Kaczor Levente.

Az Astra Kupa 20 indulót vonultatott fel, ami nagyszerű, hogy továbbra is él ez a kategória. Panyik Dániel nyerte a nyirádi hétvégét.

A Junior Kupában is nagy mezőny gyűlt össze, Kelő Gere Ádám győzött.

További cikkek