Vivi

Szardínia Kupa: kilencgólos győzelem Olaszország ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női válogatott kiütötte a házigazdákat a rangos tornán.
Szardínia Kupa: kilencgólos győzelem Olaszország ellen

Egy világversenyre felkészülni mindig nehéz, és a legprecízebb tervezés ellenére is adódnak hullámhegyek és hullámvölgyek. Női válogatottunk egy nap alatt lecsekkolta mindkét pontot; a harmadik játéknapon ötgólos vereséget szenvedett Spanyolországtól (11-6), míg a negyedik körben kilenc góllal győzte le a házigazda Olaszországot a Szardínia Kupán.

Mindez hogyan lehetséges? A legjobban Bíró Attila szövetségi kapitány szavai írják le az élethelyzetet, aki az olasz mérkőzés után az MVLSZ honlapjának így nyilatkozott:

- Ahogy nekünk semmi sem sikerült a spanyolok ellen, ezúttal az olaszok jártak ugyanígy ellenünk, miközben mi kétségtelenül parádésan vízilabdáztunk. Az első perctől kezdve nem volt esélye az olasz válogatottnak. Nem kevesebb, mint 19 alkalommal játszott ellenfelünk emberelőnyben, ebből 17-szer kivédekeztük őket, ehhez kaptak még két ötméterest - ez mindent elmond a meccsről. És ha ehhez hozzáteszem, hogy mi tíz előnyből kilencet belőttünk, azt hiszem, nincs mit magyarázni. Persze mindez nem csaphat be bennünket, tudjuk, lesznek még kemény meccseink velük. A spanyolok elleni vereség után volt néhány beszélgetés, ami úgy tűnik, jól jött. Kalapemelés a csapat előtt! Most következik a torna talán legnehezebb része: levezetés után későn érünk a hotelbe, vacsorázunk, aztán szinte egyből újra jöhetünk ide, hiszen korán reggel játszunk a hollandok ellen. Magam is kíváncsian várom, mire leszünk képesek - a fizikai állapottól nem félek, inkább mentálisan lesz nehéz ilyen rövid időn belül újra felpörögni.

Az olaszok ellen minden Fradi-játékos nevezve volt (Vályi Vanda, Máté Zsuzsanna, Dömsödi Dalma és Neszmély Boglárka), akár csak új igazolásaink, Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra és Farkas Tamara. A vasárnap reggeli meccsnek a felkészülésen túl komolyabb tétje nincs: a hollandok legyőzésével biztosan második helyen végez a magyar válogatott, vereség esetén a harmadik helyet szerzik meg a hölgyek.

Szardínia Kupa, Olaszország

Olaszország-Magyarország 6-15 (0-4, 2-4, 2-5, 2-2)
Gólszerzők: Garda 5, Szilágyi 4, Leimeter 2, Faragó 2, Horváth B., Farkas T.

További cikkek