Antoine Griezmann nem kell a Barcelonának!
A Katalán Rádió információi szerint Antoine Griezmann a következő szezonban is az Atlético Madridot fogja erősíteni.
Griezmann 2014-ben került a matracosokhoz, majd 2019-ben 120 millió euróért a Barcelonához igazolt, ahol Lionel Messi árnyékában nem tudott olyan meghatározó játékossá válni, mint korábbi csapatában, ezért két év után a katalánok kölcsönbe visszaadták az Atleticonak.
Diego Simeonéék pedig meg vannak elégedve a francia válogatott játékos teljesítményével, ezért aktiváltak azt a záradékot a támadó szerződésében, amelynek értelmében a kölcsönszerződés egy évvel automatikus meghosszabbodik.
A Barcelona háza táján egyelőre semmilyen mozgás nincs Griezzman ügyében, a Barcelona Ousmane Dembélé szerződéshosszabbításán, valamint Robert Lewandowski és Raphinha leigazolásán dolgozik, így nagyon úgy tűnik, hogy a gránátvörös-kékek nem tartanak igényt rekordigazolásukra.